A Bányavakságtól KOHLHAAS-ig
Színházunk tervezőgrafikusának, Korolovszky Annának 2012 óta készült szkénés plakátjai először láthatók egyben színházunk előterében. A kiállítás október 30-ig tekinthető meg.
A kiállítás megnyitóján Gál Krisztián grafikusművész az alábbi beszédet mondta:
Korolovszky Anna plakátkiállításához
Toulose Lautrec óta tudhatjuk, hogy nincs plakát bátorság és költészet nélkül.
És olyan alkotók nélkül, akikben egyaránt megvan az alkalmazható kreativitás és az autonóm művész kifejező ereje.
A plakát attól érdekes, hogy az autonóm művészet és az alkalmazott művészet között egyensúlyoz. Mégpedig úgy, hogy nem kompromisszumokat keres, hanem újabb és újabb kifejezési formákat, új alkotói filozófiát, akár új irányzatokat teremtve. A „PLAKÁT” egyszerre jelent egy kommunikációs eszközt és jelent egy elvont vizuális költészeti műfajt.
A 19. század végétől fokozatosan formálódott és az 50-es, 60-as évekre kialakultak a műfaj íratlan szabályai. De nem is szabályok ezek, hanem inkább egy közös szemlélet. Egy költői, vizuális logikai, esztétikai nyelv, ami elemelte a PLAKÁTOT a funkcionális kereskedelmi grafika szintjéről és önálló művészeti irányzattá tette.
Ebben a gyors folyamatban a legnagyobb érdeme a már 3 generáción átívelő lengyel plakátiskolának van. Ki lehet jelenteni, plakátművészet nincs a lengyel iskola nélkül. Tomaszewski, Lenica, Holdanowicz, Starowieyski nélkül, de a sort hosszan lehetne folytatni a Magyarországon élő mester Krzysztof Duckin át egészen a fiatal generációig Kajzerig és Kubicáig. A lengyel plakáttervező grafikusok a technikák teljes skáláját kihasználva jellemzően kialakították autonóm grafikai világukat – a minimalista, tipografikus megközelítéstől egészen a realista, illusztratív kompozíciókig – mégis létrejött egy jellemző nagy közös „PLAKÁTOS” stílus, amely óriási nemzetközi hatást gyakorolt a grafikatörténetre.
E közös szemlélet jellemzői; a jó szolgálatba állítható kreativitás, a tervező grafika világában is megélhető személyesség, az önkifejezés igénye. Technikai és tipográfiai szabadság. Az információ tömörítésének és transzponálásának képessége. Keresetlenség és költőiség.
A műfaj magyarországi hagyományát a Magyar Plakát Társaság ápolja, melynek alapítói és tagjai között a legjelentősebb hazai mesterek vannak, mint Árendás József, Bakos István, Gyárfás Gábor, Baráth Ferenc, Kemény György, vagy a híres DOP csoport tagjai; az előbb már említett Ducki Krzysztof, Orosz István, Pinczehelyi Sándor, sőt az előző generációból Balogh István, Darvas Árpád.
Ez a felsorolás nem csak azért szükséges, mert ezek a mesterek a műfaj egyik virágkorának jelentős hazai alkotói, hanem azért is, mert e társaság soraiba fogadta Korolovszky Annát. Elismerve azt, hogy a fiatalabb generációból is van, aki érti ezt a műfajt és beszéli ezt a vizuális nyelvet.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy egy-egy ilyen alkotó, egy tervezőgrafikus munkássága igazán úgy tud csak kiteljesedni, ha megvannak azok az érzékeny, jó szemű hídemberek, akik bizalmat és valós megbízásokat adnak, akiknek van igényük, tehetségük arra, hogy közvetítsenek a tervező és az utca embere között. Akiknek lételemük az ízlésformálás. Ez lehet a logikája Anna és a Szkéné együttműködésének is. Az ilyen kohéziók nélkül kizárólag a galériákba, gyűjteményekbe kerülnének a plakátok és nem újulhatna meg újra és újra és maradhatna meg ez az utcai műfaj. Az itt látható munkák mind a Szkéné Színház előadásaihoz készültek. Úgy tűnik, hogy a különböző rendező személyiségek elég teret hagytak az értékes grafikai munkák megszületésének és annak, hogy e plakátok később önálló alkotásként is fennmaradhassanak.
Anna „beszéli” a plakát nyelvét. Plakátjai megszólítják az embert, mert a trendiség, a tanult modorosság helyett az intelligencia és az érzékenység látható a munkákban. A gondolatok, mint vizuális haikuk olvashatók ki. Van esztétika és vannak poénok, ahol csak lehet, ott a humor.
Sokszorosított formájukban is érzékelhető itt a plakátokon a kreatív személyiség. A manuális technikák bátor használata és keverése a plakátművészet legtartalmasabb korszakait idézik. Vannak bátor gesztusok, keresetlenül nyers, egyszerű és ízes vonalak, foltok. Minden folt, karc, kosz, része a kompozícióknak. Ezektől lesznek Anna plakátjai kifejezőek és személyesek. Alkalmazza a kollázst, képes a különböző elemek összeépítésével új jelentéseket létrehozni. Nem lépi át az értelmezhetőség határát, nem túráztatja öncélúan a nézőt. Jól használja a lehetőséget, hogy inkább átadjon és közvetítsen valamit. A tartalom okán közvetít egy gondolatot és igényessége okán átad egy művet. Tessék nézd meg, akaszd ki a faladra, ezt neked rajzoltam.
Színhasználata visszafogott mégis szuggesztív, a technika adta lehetőségek tengerébe nem beleveszve idézi a plakátművészetre jellemző szitanyomásos, vagy 2-3 külön színes ofszet nyomdatechnológiákat.
A gyakran expresszív, keresetlen, ha tetszik öntörvényű vonalak, gesztusok között az avatott szem érzékeli a konstruktív, tervezőgrafikai szemléletet is a munkákon. A plakátok szabad kompozícióiban is látható a tervezőgrafikus „rendet rakó” attitűdje, tipográfiai tudása, vizuális logikája. Nem véletlenül kiválóak Anna más irányú, csomagolástervezési, arculattervezési munkái is, ahol ezek az érzékek és ismeretek még inkább tetten érhetők.
Ha a plakáttervezés egy nyelv, akkor Anna tud plakátul. 2014-ben részt vett az YBL200 című meghívásos pályázaton és plakátkiállításon. Munkája a szakmai zsűri első díját kapta. Bízom benne, hogy inspirációt is, hogy tovább alkosson ebben a gazdag és érzékeny vizuális műfajban, amit plakátművészetnek hívunk, vagy egyszerűen csak úgy, hogy „A PLAKÁT”.
Ahogy Anna írja online portfóliójában: célom a lehető legegyszerűbb grafikus nyelven közvetíteni a vizuális üzenetet és elhagyni minden felesleges sallangot.
Erről van szó!
Szeretettel gratulálok!
2015. szeptember 19.
