Szkéné Színház
  • Szkéné
    • Történet
    • 50 SzkéNÉv
    • Alkotók, társulatok
    • Technikai információk
    • Nonprofit Kft.
  • Előadások
    • Műsor
    • Bemutatók
    • Repertoár
    • Videóajánló
  • Rakpart3.
    • Mindenki.ért
    • Íróműhely
    • Köztünk marad
  • Kapcsolat
  • Fotógaléria
  • Sajtó
  • Jegy
    • Online jegyvásárlás
    • Online bérletvásárlás
    • Jegyinformációk
    • Online ajándékutalvány
  • Elérhetőség
banner
banner

Gyűlöltem, hogy le kell vetkőznöm

2016. február 16.
interjú Horváth Csabával

Az ön munkáit nevezik fizikai színháznak, mozgásszínháznak, esetleg táncszínháznak is. Megfelel valamelyik elnevezés? 

Én egyszerűen mindig keresem a fizikum eszköztárát, és megpróbálom ezt a lehető legizgalmasabb módon felhasználni. De minden azon múlik, minderre mennyire tart igényt az anyag. Ezt kitapasztalni olyan, mint folyamatosan aknamezőn sétálni. De ez izgat engem, talán azért is, mert a testtel való foglalkozás zsigeribb, mint a hagyományos értelemben vett színészmesterség, és kevesebb manírt, teatralitást igényel. A testtel nehezebb hazudni. Lehetséges, de hamarabb lebuksz. 

Mindenesetre a békesség kedvéért nekem a jelzők nélküli színház a legszimpatikusabb. Leginkább a fizikai színházat érzem találónak. De ez a kérdés túl van dimenzionálva: senki ne gondolja, hogy a műfajteremtés motivál engem vagy a színészeinket, nem pedig az, hogy előadásokat hozzunk létre. 

Hogy ezeknek az előadásoknak része a mozgás vagy a testtel való megnyilvánulás, az számunkra természetes, de egy pillanatig sem gondolom, hogy ez misztikusabbá tenné az adott jelenetet vagy produkciót. Ha a mozgás jelen van a klasszikus színház eszközei mellett, attól semmi nem lesz különlegesebb vagy eredetibb, és ettől még bármi lehet jó és rossz is. 

A testtel való fogalmazásnak megvan az a hátránya, hogy amint megjelenik a meztelenség, a közönség egy része számára az adott kép rögtön elkezd mást is jelenteni. Kell önnek ezzel foglalkoznia? 

Ebben a műfajban az ilyen képek egészen mást jelentenek, mint ha egy realista előadásban jelenne meg egyszer csak egy meztelen test. A színház mégiscsak részben képzőművészet: a milói Vénusz sem botránkoztatja meg az embereket. Az ember számol vele, hogy a közönség egy bizonyos része számára már sok a meztelenség, ezért nagyon meg kell gondolni, mikor érvényes az élő test ilyen megjelenése. 

A csodálatos mandarin című előadásomban én is játszottam, és a végén mind a ketten anyaszült meztelenek voltunk Ladányi Andreával. Gyűlöltem, hogy le kell vetkőznöm. Rettegtem attól a jelenettől, hiszen sosem könnyű ország-világ előtt levetkőzni. Én voltam a koreográfus, tehát egy szóval sztornózhattam volna az egészet. De nem tettem, mert úgy éreztem, ennek ott így kell lennie. A színház tud olyan hatásos lenni, hogy ezt a nézői prüdériát vagy intelligenciahiányt felülírja, ha a jelenet kellően erős.

A nézők egy része megrökönyödik azon is, ha a férfiszerepeket nem férfiak, a női szerepeket nem nők játsszák az előadásaiban. 

A teljes interjú az origo.hu-n olvasható 

Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kulturális Alap Műhely Interticket - Jegy.hu Klubrádió Theater Online

Szkéné Színház / 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. II. em. / 06 20 384 6049 / info@szkene.hu / Adatkezelési tájékoztató