Utoljára lehetne gondnok Mucsi

Négy évvel ezelőtt, 2012 februárjában mutattuk be a Nobel-díjas Harold Pinter A gondnok című darabját, Bartos Tibor fordítása alapján, Szabó Máté rendezésében.

Ezen a héten kedden, 2016. április 19-én pedig 50., és egyben utolsó alkalommal látható az abszurd dráma színházunkban, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László előadásában.

A Szkénén kívül az előadás látható volt még többek között Szegeden, Pécsett, Győrben, Temesvárott valamint az Ördögkatlan Fesztiválon, és a négy év alatt több, mint 5500 néző láthatta. 

Aston, a kisember megtestesítője (Scherer Péter) békésen ücsörög rozoga vaságya szélén, szerel, szöszmötöl, túlél és tehetetlenül őrzi az idő múlását. Bátyja felújításra és eladásra szánt házában berendezett szobájában nagy terveket sző: az ablak előtt ácsorogva minden nap elképzeli, ahogy majd elkészül a tető kátrányozásával, és a hátsó kertben felépít egy kis sufnit. A sufnihoz gyűjtögetett, guberált deszkák ellepik a szobát, sok más, használhatatlan, de Aston számára létfontosságú, és kerek világot alkotó poros kacattal együtt, mint a gázrezsón strázsáló Buddha szobra, egy használhatatlan síléc, a szakadt pokrócok, vagy épp egy ócska fűnyíró. Ebbe a sajátos miliőbe fogadja be a gyerekkori elektrosokk óta terhelt, de a naivitásig jólelkű Aston a hajléktalan Davies-t (Mucsi Zoltán). A szorult helyzetében kiszolgáltatott, szánalmas, de végtelenül lusta, és elkeseredettségében pofátlanná váló Davies nem csak jó szót, lakrészt ággyal, némi teára való aprót, szakadt szandálja helyett pedig használt, de valódi bőrcipőt kap Astontól, hanem egy gáláns ajánlatot is: szegődjön gondnoknak a házba. Az állásajánlat komoly bonyodalmakat okoz. Ráadásul a labilis idegzetű tulajdonos báty, Mick (Katona László) is megérkezik. Az emberi jellemek és viszonyrendszerek kusza lehetetlenségeit, feloldhatatlan konfliktusait, a függőségeket, alá-fölé rendeltségeket bemutató abszurd közegben a látszólagos történések ellenére minden marad olyan, amilyen volt. Se új tető, se sufni, se gondnok. Csak az esik rendületlenül, a plafonra eszkábált vödörbe pedig csöpög be az esővíz. Kopog kíméletlenül. 

„Scherer Péter a legapróbb gesztusok segítségével jeleníti meg az elektrosokk-terápián átesett, félbolond Astont. Két kezével állandóan nadrágjába kapaszkodik, lassan, szögletesen mozog, a kérdésekre csak hosszas gondolkodás után felel. Mintha a terápia után az ésszel együtt kiszállt volna belőle minden rossz, gyermeki jósággal néz a többi szereplőre…” 
(Írta és rendezte: Harold Pinter, Puskás Panni, revizoronline.hu)

„Megkerülhetetlen kérdés, hogy a pontos és élvezetes színészi játék által elmélyített Pinter-darabot mi teszi aktuálissá. Érzésem szerint a háromtagú Nézőművészeti Kft. által megtalált, szinte rájuk szabott szerepek mellett az, hogy miközben manapság mindenki hangosan hajtogatja a magáét, s eközben meg sem hallja-látja a másik baját. A Nézőművészeti Kft. ügyesen ismerte fel, hogy ebben a zajos rendetlenségben halk üzenetre, finom jelre van szükség.”
(prae.hu, Vass Norbert)

„Az alárendelt, a fölérendelt és a jelentéktelen. Egyszerű, mégis olyan képlet, amiben egy komplett társadalmi hierarchia, struktúra és közeg jellemezhető. Bár a képlet valószínűleg állandó, az egyes szerepeket kitöltő karakterek változnak. Ez a három férfi – bár egy angol darab apropóján találkozunk velük – a magyar valóságból született, és arctalan szimbólumok helyett emberekké, illetve emberszerű lényekké formálódnak.”
/Zsedényi Balázs, 7óra7.hu/