Darabtemetés

„Szép Ernő életében megjelent utolsó nagyobb szabású prózai munkája az Emberszag 1944 iszonyatának szinte naplószerű, szubjektív, de minden részletében pontos krónikája, s mint ilyen a magyar háborús irodalom jellegében is egyedülálló műve. Szép Ernő alig három hét eseményeit beszéli el, szól a csillagos házról, ahová költöznie kellett, majd arról, hogy szenvedő társaival együtt sáncot ásni hurcolják – hatvanéves ekkor –, éheztetik, kínozzák, megalázzák. Csupa szörnyűség, amit elmond, de mintha csak csevegne, mintha normális eseményekről beszélne.” /Réz Pál/

2015. december 18-án mutatta be a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge Szép Ernő Emberszag című kisregényét a Szkéné Színházban, amit Szikszai Rémusz írt és állított színpadra. Az elődás különlegessége, hogy magát Szép Ernőt három színész, három különböző korban alakította. Ők búcsúznak most az előadástól, amit június 13-án utoljára láthat a közönség:

"Kérem én még nem játszottam, // Nem játszottam, // Nem játszottam, // Játszani akarok mostan." – kéri Szép Ernő az Istentől. Az olyasvalakinek, mint én, hidegrázás volna élénk színű embereket formálni. Igazán lázba engem csak a kevert színek, a rendíthetetlenségből és gyávaságból, a forró szenvedélyből és a hűvös kételkedésből, a tiszta eszmélésből és meghökkentő humorból összegyúrt alakok hoznak. Ernő, akinek egymással feleselő három különböző korú énje közül a legöregebbikét játszottam mostanáig, és akinek közös alkotással megszült alakját most lassan temetni készülök. Kevésbé rejtélyesen: lekerül a Szkéné műsoráról a Szikszai Rémusz inspirálta Emberszag.

Sajnálni fogom, bár megtapadt bennem (és talán jövendő munkáimban tovább is él) az a nagyon kedvemre való „apás szülés”, amellyel világra segítettük a villoni akasztófahumorral, az örkényi abszurddal, a brechti epikus előadásmóddal, és nem utolsósorban a hétköznapok emberének sajátos történetmesélési technikájával rokon, a saját szerencsétlenségéből is viccet csináló  szellemes társasági emberre jellemző mesélés könnyed, már-már szórakoztató létezésmódját.

És hiába szól 1944 őszéről a nagyon személyes történet, ha időnként sikerült – csak az élővizek sodrásában gazdag formájú kavicsokra hasonlító – szavait, mondatait sajátomként megszólaltatnom, úgy éreztem, dialógusai az én keserűségemről vallanak: „Ezt a sűrű butaságot nyelni, ezt a mocsok ködöt színi levegő helyett!  Tűrni tehetetlenül, hogy sorvasztják itt el az értelmet, a humort, a szellemet...!” – És közben kinevetni saját magunkat, kisszerűségeinket, meghunyászkodásainkat, alakoskodásainkat… a halállal játszani… A darab utolsó előadására óhatatlanul Dezső is eszembe jut, a Kosztolányi: „Akarsz-e élni, élni mindörökkön, // játékban élni, mely valóra vált? // Virágok közt feküdni lenn a földön, // s akarsz, akarsz-e játszani halált?” – Fodor Tamás, a 70 éves Szép Ernő szerepében búcsúzik az előadástól

Egyik legnehezebb munka volt amit valaha csináltam, és talán a legszebb emlékem lesz. – Tóth József, a 60 éves Szép Ernő szerepében búcsúzik az előadástól

"Az ember élményeiből emlékek lesznek. Mi az élet? Ma nyers valóság és holnap lepréselt emlék. Az életnek több mint a fele már emlék. Csupa préselt virág, préselt falevél lesz az élet. Az élet: emlék." /részlet Szép Ernő Emlék c. novellájából/
Az Emberszag előadás bennem megmarad, megőrzöm, elteszem. – Kovács Krisztián, a 30 éves Szép Ernő szerepében búcsúzik az előadástól

"Kati, nyugi! ...égnek a függönyök. Dolgoztál végig, mint az állat, nehogy már most izgulj." – Rémusz Szikszai, a nyilvános főpróba környékén. 
Különlegesen szeretem ezt az előadást. A rendező írt egy mindent átfogó, központi szerepet a darabba, ami az eredeti műben nincs benne és úgy gondolta, hogy ezt nekem kell játszani. Ez olyan bizalmi helyzet, aminél ideálisabbat nem kívánhat egy színész. Új feladatokat adott a darab, amikkel korábban nem találkoztam. És mindez abban a jellegzetes vádlis légkörben, ahol a pontos munka mellett ott van a jókedv, a nevetés, valami magától értetődő emberi jóság. Az Emberszag nekem olyan, mint egy kis pazar játékbolt, mint a gyerekkor világa, amikor különös ruhákba bújtam a különböző játékokhoz és a felnőttek ékszereivel játszottam. Groteszk, artisztikus, expresszív, álomszerű. Elvarázsolt kastély. Az utóbbi hónapokban nem játszottuk. Most elővettük újra, hogy elbúcsúzzunk. Kár, hogy vége, mindenesetre szép élete volt." – Katalin Simkó, a konferanszié szerepében búcsúzik az előadástól.

Az Emberszag egyik kedvenc munkám. Nehéz ilyet kimondani, hiszen sosem készítek "rangsort". És mégis. Szép Ernő egy zseni volt, az előadás pedig, minden hibájával, az egyik legbátrabb kísérletem. Fájó szívvel engedem el. Remek színészek (Simkó, Fodor, Tóth, Kovács), remek alapanyag, Németh Ilona bábjai és az önmagát ismétlő történelem. Mert megint egy küszöbön állunk. Ahogy Szép Ernő is ‘44-ben. És nemsokára ránk szakad az ég, ha tudomást veszünk róla, ha nem. Ha röhögünk magunkon, ha nem. – Szikszai Rémusz az előadás rendezője és a színpadi szövegkönyv szerzője

A megjelent kritikákból:

“Szép Ernő, a Nyugat és a magyar kabaré egyik szellemi óriása, kereken hatvan éves volt, amikor mint zsidót előbb egy csillagos házba internálták, majd munkatáborba küldték. Később ezekre az időkre emlékezve írta meg Emberszag című regényét, amely meghökkentő könnyedségével egy teljesen egyedi hangot képvisel a holokauszt irodalomban. Szikszai Rémusz pedig jó érzékkel domborítja ki ezt az egyediséget különleges színpadi adaptációjában.” A zsidó úr, aki kíváncsiságból ment volna a gázkamrába, Hajnal Márton, 7ora7.blog.hu

“A sokaságot, a tömegben elszemélytelenedő, de mégis karakteres egyéniségek halmazát Németh Ilona bábjaival remekül megoldja a rendező. Hol arctalan rongybabákként szíppantják maguk közé a színészeket, hol markáns karakterek bukkannak ki közülük, köztük Szép Ernő jellegzetes alakja is.” Emberszag mámorosan és józanul, Zappe László, divany.hu

“Szikszai Rémusz rendezése bátor játékossággal nyúl a nyersanyaghoz, és következetes formai megoldásainak köszönhetően sikerül átadnia ezt Szép Ernő-i, nagyon furcsa kettősségét.” A zsidó önirónia elviselhetetlen könnyűsége, Stermeczky Zsolt Gábor, pótszékfoglaló.hu

“A könnyednek álcázott revü jelenetek döbbenetesen tragikus szituációkkal keverednek, a rendező ezzel is hidegből melegbe ránt minket. Kovács Krisztián fiatal írója vehemensebb, hirtelenebb, de már ő is elegáns, mellényes, öltönyös úr, ahogy a többiek szintén. A jólét természetes számukra. Ezért is akkora a kontraszt, amikor elhurcolják őket. Tóth József figurája valamivel joviálisabb, pocakot eresztett, de azért ő is egyfolytában megjegyzéseket tesz. Fodor a gonoszkodó, olykor cinizmusba hajló öregúr, akiből azonban süt a humánum. Azért is nem érti ezt az egészet, mert ő magában sem a zsidót nézte, hanem az embert. És mindenki másra így tekintett. Zsörtölődő, morgolódó, sőt, akár még a cinikus mondataiból is, süt a humánum. Időnként a vaskos valóság egyenesen költőiséggel vegyül, elemeltséggel párosul.” A pesti vicc és a holokauszt, Bóta Gábor, Népszava

“A színpadi adaptáció ráhangolódott a mű stílusára, bár leheletfinoman reflektál a mai közéletre is, de nem egy politikai pamflet hangján. Revüszerű térbe helyezve az előadást merít irodalomból és kabaréból. Színházat látunk színházzal, dalbetétekkel és színeváltozásokkal. Kísérteties előadást bábokkal, sodró kuplékkal.” Sárgacsillagos bábok, Szarka Zsuzsa, Szombat

“Szikszai Rémusz darabválasztása tehát meglepő és merész vállalkozás. Segítségére van persze a pesti humor és a kegyetlen önirónia, ami a vészkorszak idején sem hagyta el a szerzőt.” Emberszg és emberség, Szarka Károly prae.hu

“(…) annyira ritkán látni három ennyire különböző karakterű színészt, akik ilyen összhangban léteznek együtt a színpadon, hogy önmagában ezért az élményért is érdemes a Szkénében az Emberszagot megnézni. Együtt is, külön is nagyszerűek. Bármelyiküknek elhiszem, hogy ő Szép Ernő.” Őrült ostobaság vagy ostoba őrültség?, Mezei néző