A mi osztályunk
Tadeusz Słobodzianek napjaink egyik legjelentősebb lengyel drámaírója, tanár, rendező, dramaturg, színházkritikus, a Wierszalin Társulat és a varsói Dráma Laboratórium megalapítója. 1955-ben lengyel katolikus-pravoszláv családban született Jenyiszejszkben, Szibériában, ahová szüleit az NKVD deportálta. Gyermekkorát a kelet-lengyelországi Bialystokban töltötte "Európa és Ázsia határán", ahol több vallás és kultúra létezett egymás mellett, s e kölcsönhatásból nemegyszer paradox helyzetek és groteszk történetek születtek.
Słobodzianek nem csupán geográfiai értelemben a határvidék írója, hanem egy átmeneti időszak, a XX. század végének és az ezredforduló korának krónikása. Słobodzianek legtöbb drámája e zűrzavaros kornak, összekeveredett értékeknek és megzavarodott világnézeteknek görbe tükrét tárja elénk.
Tadeusz Słobodzianek műveit eddig több mint harminc irodalmi és színházi díjjal tüntették ki. Háromszor nyerte el a lengyelországi Kortárs Darabok Versenyének fődíját, kétszer az edinburghi Nemzetközi Színházi Fesztivál Fringe First díját, 2010-ben A mi osztályunk című darabjáért elnyerte a rangos lengyelországi NIKE irodalmi díjat "Az év legjobb drámája" kategóriában. Műveit a világ legjelentősebb színpadain játsszák. A mi osztályunk ősbemutatójára 2009-ben a londoni Royal National Theatre-ben került sor, azóta Varsóban, Barcelonában, Torontóban, Philadelphiában, de több hazai és határon túli színházban is műsorra tűzték.
A mi osztályunk egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi, tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul. Az autentikus események részleteit felhasználó darab nem csupán a XX. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti megértés – és megértés szándékának – hiányáról, illetve arról a történelmi folyamatról, midőn az ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok észrevétlenül egymás iránti nyílt színi gyűlöletté alakulnak át. A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, az igazságról, melyre úgy tűnik, senkinek nincs szüksége.
A mi osztályunk kapcsán Guelmino Sándor, az előadás rendezője elmondta: „Minden jászais évad tervezésénél fontos szempont számunkra, hogy olyan darabokat is bemutassunk, amelyek reflektálnak a leglényegesebb társadalmi problémákra. A mi osztályunk többek között ezért kerül bemutatásra. Annak ellenére, hogy – megtörtént események alapján íródott – lengyel történetről beszélünk, ez a több évtizedet felölelő darab hazai körülmények között is pontosan érthető. Ahogyan Lengyelországon, úgy Magyarországon is keresztülment mindenféle rendszer, szép számmal akadtak olyan emberek is, akik hol az egyiket, hol a másikat, hol egymás után valamennyit kiszolgálták. Számunkra sem idegen az, amikor régi ismerősök, barátok, szomszédok fordulnak egymás ellen, kerülnek ellentétes oldalra. Magyarország területét éppen úgy szabdalták hol így, hol úgy, ahogyan Lengyelországét. Bőven van tehát párhuzam. Azt gondolom, egyetlen nézőnek sem okoz majd problémát, hogy átélje ezeket a dolgokat. Ugyanakkor nem csak a darab témáját, de a formáját is különlegesnek tartom. Rég nem találkoztam rendezőként ilyen típusú, ennyire összetett kihívással. A darab kiválasztásánál nagyon lényeges szempont volt ugyanakkor az is, hogy a társulat számára legalább ennyire különleges feladatot találjunk. Azt hiszem, ez az előadás épp olyan típusú munkát igényel majd a színészektől, mint amilyen korábban Az öngyilkos című Erdman bemutatónk volt: igazi csapatjáték, társulati összmunka. Ezt az előadást csak olyan színészek tudják sikerre vinni, akik egymást jól ismerő, összetartó, együttműködésre képes közösséget alkotnak. Olyan színészekkel, akiket nem ismerek, akikkel nem dolgoztam több évet együtt, A mi osztályunk színrevitelét nem is vállaltam volna. Ez a darab önmagában túl nagy falat ahhoz, hogy ne egy társulat biztonságában dolgozzunk. Nagyon fontos számomra, hogy összeszokott csapatként hozzuk létre ezt az előadást.”
Az előadást az artandgo szerkesztősége beválasztotta a 2017-es év legjobb 40 előadása közé: „Guelmino Sándor fizikai színházba hajló koherens rendezői koncepciója (tornatermestől, tornaruhástól) A mi osztályunkkal való negyedik találkozáskor is képes újat mutatni, kiválóan átadva mindazt a szereplőket is magával sodró erőt, nyersességet, amely kétségtelenül ott van a történetben, csak eddig háttérbe szorult az önmagában is igen erős szöveg mellett."
