Ki tette rá a követ?
Nagy volt az érdeklődés az április ötödikei Woyzeck előadást követő közönségtalálkozóra. Gács Anna irodalomkritikus, esztéta vezetésével az előadás alkotói, Hegymegi Máté rendező, Garai Judit dramaturg, Tóth Zsófia, Major Erik, Nagypál Gábor, Bánki Gergely és Horkay Barnabás színészek, illetve a közönség tagjai beszélgettek.
Gács Anna először a drámához kötődő élményeikről kérdezte az előadás készítőit. Mint kiderült, Hegymegi Mátét már tíz éve, az egyetemi felvételije óta foglalkoztatja a történet. Meghatározó élményként több konkrét előadást említettek az alkotók: Nadj József rendezését, a Krétakör Munkáscirkuszát, és a Fodor Tamás által rendezett „vándorló” Orfeo csoportos előadást, továbbá a Werner Herczog által rendezett film merült fel fontos előképként. A színészek közül többeknek meghatározó élményt jelentett, hogy játszathattak a korábban általuk legendásnak tartott darabban.
Hegymegi Máté elmesélte, hogy a köztudottan töredékesen fennmaradt dráma színre állításának első és legnehezebb feladata maga a jelenetsorrend kitalálása volt, ami Garai Judit segítségével történt. Ezután a jelmeztervező Kálmán Eszterrel, a díszlettervező Fekete Annával és a zeneszerző Kákonyi Árpáddal ismertették a már kialakult víziót. A velük való egyeztetés, illetve az olvasópróbák is erősen visszahatottak a koncepcióra.
Garai Judit a szöveg kialakulásáról mesélt. A dráma három formában maradt fent, melyeket azonban csak Büchner halála után találtak meg. A történet két korabeli gyilkosságon alapszik, Franz Woyzeck és Daniel Schmolling esetén. Utóbbinak bírósági vallomása Ruttkay Zsófia fordításában el is hangzik az előadásban Marie halála után. A monológot előadó Tóth Zsófia kiemelte, hogy nagyon talányos szövegről van szó, a próbákon sok irányt kipróbáltak, mire kialakult a végső verzió.
Hegymegi Máté kiemelte, hogy milyen különleges szöveggel rendelkezik a dráma: költői nyelvet használ, valójában minden megszólalás tételmondat, de mintha Büchner nem írta volna meg a „körítést”. A darab egyik fő kérdése, hogy őrült-e Woyzeck. Mivel az eredeti szöveg nem tud erre választ adni, az alkotók fontosnak tartották beletenni az előadásba Schmolling vallomását, mely élesen és pontosan mutatja be, hogy mit gondolt az elkövető a gyilkosság után. Garai hozzátette a környezet felelősségének fontosságát is, hogy a látszólag semmi komolyra nem utaló, mégis utólag segítségkérésként értelmezhető mondatok milyen hétköznapian ismerősek számunkra, mennyire közel hozzák hozzánk a történetet.
Bánki Gergely is megerősítette, hogy a költői szövegnek és a valódi szituációk hiányának köszönhetően a dráma nagyon különböző értelmezésekre és erős képek bemutatására ad lehetőséget: egy-egy elejtett mondatból egész sorsok rajzolódnak ki.
Ezután a főszerepet játszó Major Erik és a Marie-t alakító Tóth Zsófia életkorára terelődött a szó (mindketten harmadéves hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetemen), ami azért jelentőségteljes, mert Woyzeck szerepét a dráma- és a játékhagyomány szerint is jóval, tíz-húsz évvel idősebb színészek szokták eljátszani. Major kiemelte, hogy a köztük és a többi szereplő között levő generációs különbségekből kialakult helyzetet át tudta emelni a szerepformálásba, hisz az előadásban egyértelmű hierarchia feszül a Woyzeck és az idősebb generáció tagjai között. Itt Hegymegi kifejtette, hogy a három generáció kialakításával tudatosan formálta az alá-fölérendelt viszonyokat, hogy érthető legyen, miért nem tudnak a fiatalok beilleszkedni ebbe a rendbe.
Ezután a nézők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Egy néző az előadás során használt tárgyak jelentőségéről kérdezett. Hegymegi szerint fontos volt, hogy minél hamarabb bekerüljenek a tárgyak az alkotófolyamatba, hogy ne csak illusztrációként legyenek jelen, Horkay Barnabás és Nagypál Gábor is kifejtette a díszlethez fűződő, emlékezetes, ám néha küzdelmes kapcsolatukat. Ezután szóba került az egymással sose találkozó, legfeljebb elfedő keringő bolygók szimbolikájának jelentősége, hisz végül a megvalósuló verziónak is ez a folyamatos, szereplők által működtetett forgás adta az alapját. Egy néző visszakérdezett a rendező által említett közegből való kitaszítottság érzésre. Itt Hegymegi pontosított, hogy a középgenerációt hiányolja a szakmából, hogy azok az emberek, akiknek ma már színházat kellene igazgatniuk, külföldön dolgoznak, többek között Schilling Árpádra, Bodó Viktorra és Mundruczó Kornélra gondolva. Ezért sokkal inkább strukturális, mintsem személyi problémáról és felelősségről van szó.
Végül a Woyzecket nyomasztó teherre terelődött a beszélgetés. Hegymegi szerint fontos, hogy nem egy konkrét személy, hanem az egész közeg helyezte rá Woyzeckre a terhet. Barátja, Andres nem tud felnőni a feladathoz, Marie felé pedig nem nyílik meg, így tényleg csak a gyilkossággal gördül le róla a kő. Garai itt kiemelte, hogy Woyzeck mindig nagyon pontosan, de kicsit absztraktan fogalmazza meg a problémát, ám mindig lesöprik. Nagypál szerint ez azért történhet, mert olyan témákat feszeget, amitől mindenki megijed.
Végül Gács Anna kérdésére minden szereplő elárulta, hogy egy másik szereposztásban kinek a szerepével küzdenének meg: Nagypál Gábor a Doktort, Bánki Gergely a Kapitányt, Horkay Barnabás Woyzecket, míg Tóth Zsófia Woyczek és Marie gyermekének megformálását említette izgalmas feladatként.
