A nagy füzet századszor

2013. február 15-én mutatta be a Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében Agota Kristof regényét, a Trilógia első részét, A nagy füzetet Színházunkban, idén december 14-én pedig immár 100. alkalommal tűzzük műsorra, ami ritkaság számba megy a függetlenek között.

Agota Kristof 1986-ban, először franciául megjelent munkáját korábban olyan alkotók dolgozták fel, mint Frenák Pál vagy Forgács Péter, de az igazi ismertségét a Szász János rendezte film hozta meg, amely Karlovy Varyban a Kristály Glóbuszt is elnyerte.  

A Forte Társulat az előadáshoz Horváth Csaba rendező Erick Aufderheyde a művet hűen követő színpadi átiratát használta Mária Ignjatovic fordításában. Az előadásban kiemelt szerepet kap a nyelv kérdése, hiszen amellett, hogy maga a szerző is problematikus viszonyban állt anyanyelvével, a történet szereplőinek is pusztán redukált kifejezőeszközök állnak rendelkezésre az egyre erősödő hiány artikulálására.

„Több mint harminc éve beszélek, húsz éve írok is franciául, de még mindig nem ismerem. Nem beszélem hiba nélkül, és csak a szótár gyakori használatával tudok rajta helyesen írni. Ezért hívom a francia nyelvet is ellenséges nyelvnek. És van még egy oka, amiért így hívom, és ez az utóbbi súlyosabb. Ez a nyelv az, amelyik folyamatosan gyilkolja az anyanyelvemet.” – Agota Kristof

A színpadkép ugyancsak ezt a hiányt és perspektívátlanságot hangsúlyozza,  a háborús díszletelemek helyett ugyanis az üresség uralja a teret, a kellékek pedig mind-mind a magára hagyatottság szimbólumává válnak: „Ez az igazi összművészeti előadás képes arra, amire túl kevés másik: bár minden síkon – mozgásban, zenében, képzőművészetben, színházban – rendkívülit alkot, megfoghatatlan, de jelen lévő rétegével mégsem a racionalitásra, hanem a lélekre, vagy más szóval az ember legnehezebben elérhető és megmozgatható részére tud hatni.” – írja Kovács Bálint

A jubileumát ünneplő előadáshoz minden szereplőt szoros érzelmek fűznek, hála a közös emlékeknek, rituáléknak, és fesztiválszerepléseken szerzett nem mindennapi tapasztalatoknak:

Andrássy Máté (Nagymama): A bemutatót követően az előadás sok meghívást kapott különböző nyári fesztiválokra. Voltak azonban olyan kockázatok, amiket nem láthatott előre a társulat: a zöldségek könyörtelenül megadták magukat a meleg nyári kánikulának. Az Ördögkatlan Fesztiválon már a szállítás közben egyértelművé vált, hogy ezt itt, így, nem játszhatjuk le: 32 zsák félig megerjedt, rothadásban lévő krumpli, az amúgy is forróvá hevült tornatermi színpadon kegyetlen bűzt eredményezett. Úrja kellett zsákolni az egészet, ott voltunk mind, sőt még néhány szervező is segített. Azt hiszem, a mocskos meló a helyes kifejezés ide: a kánikulában, a büdösben, az egész stáb rothadt krumplit válogat egy vidéki tornaterem mellett a környéken lézengők nagy bámészkodására. Egy ponton elkezdtünk viccelődni, és nevetni, éktelen röhögésben fejeztük be, és még pont időben. Visszapakoltuk a színpadra, és már eresztették is a nézőket. Az ilyesmi összébb hozza a résztvevőket. Főleg, ha megvan a humor. És megvolt. Még mindig megvan. 

Simkó Katalin (Anya, Szolgálólány, Nyúlszáj anyja): Vadászat a piacon, persely, butykos, pipa, pólyás baba és gramofon alakú tökök beszerzése. Főtt tészta és nokedli illat, lisztfelhő. A készülődés szertartása századik alkalommal is. Egy olyan különleges ízlésvilággal összeállított előadás, amire hat és fél éve rácsodálkozom és megtiszteltetés, hogy a része lehetek.

Nagy Norbert (Iker2): Ez az az előadás, ami elindított a pályán, s mindig esemény marad számomra, amikor játsszuk. Minden előadás gyönyörű utazás, jólesik a részese lenni.

Kádas József (Apa, Tisztiszolga, Postás, Lelkész, Katonatiszt): Az olvasópróbán Horváth Csaba felvázolta a koncepcióját: „valami bódészerű kis épületet szeretnék, az volna a Nagymama háza. Persze mobil lenne és többfunkciós. És kellenek fegyverek. Igaziak!” Ennek szellemében kezdtük a munkát. Pár hét múlva azt mondta: „Az, ami eddig volt, az nem lesz! Lesz helyette TÖK!” Kikerekedett szemmel néztünk egymásra: „Ja, és mindenféle ZÖLDSÉG!” – tette hozzá. Még aznap délután elmentünk a legközelebbi nagyáruház zöldségosztályára. Életem legszórakoztatóbb és legmeghatározóbb bevásárlása volt.

Blaskó Borbála (Nyúlszáj): Rituálé minden mozzanata és az előkészülete is. A preparáció már szinte zsolozsma, maga az előadás pedig celebrált liturgia. Mise. Ez jut először eszembe. És az, amikor egy lila káposzta nekicsapódott a gyűrűsujjamnak és kicsavarta. Mentem másnap röntgeneztetni. Kérdezték, hogy mi történt, én pedig elmeséltem az orvosnak. Közben nézte a kezemet, a körmöm alatt pedig még ott volt a lila káposzta a bőrömbe ivódva. Aztán a tapsok. Volt állva is sokszor. Volt döbbent taps. Volt ováció. És volt csend. Síri.

A 100 előadásból több, mint a fele volt látható a Szkénében, ezen kívül olyan rangos fesztiválokra és színházakba kaptak meghívást, mint a bécsi Burgtheater, a berlini Tánc Fesztivál, a temesvári TESZT, de felléptek Kassán, Mariborban, Aradon és Thesszalonikiben is.

Horváth Csaba első Szkéné-beli rendezését a hazai kritikusok 2013-ban három díjra is jelölték: a legjobb független előadás, a legjobb előadás és a legjobb zene kategóriájában. Ez utóbbit Ökrös Csaba szerezte, akitől idén júniusban búcsúzott a társulat, a 99. előadás óta Rossa Levente hegedül a színpadon.

Az előadás legközelebb február 1-jén lesz látható.