Egyetlen századmásodperc öröm

A FÜGE és a Vádli Színház bemutatójára készültök… Mi is ez a Vádli pontosan?

Szikszai Rémusz (SzR): Vádli Alkalmi Színházi Társulás: ez a társulatunk neve, amit négyen alapítottunk. Huszár Zsolttal – Isten nyugtassa – együtt játszottam a Rómeó és Júliában, én voltam Lőrinc barát, ő pedig Rómeó. Mentem gatyában, mezítláb – ez volt a jelmezem – a színpad felé, amiből kilátszódott a vádlim. Zsolt megszólalt: „Hú, mekkora vádlid van!" – mondta őszinte elismeréssel, és hozzátette, hogy a magyar színházi életben még két embernek van ilyen vádlija, Király Attilának meg neki – mondta saját magára. Én meg erre rávágtam, hogy szuper, alapítsuk meg a V. Á. D. L. I. Színházat, amiről majd senki nem fogja tudni, hogy mi ez a sok római szám egymás mellett. Aztán mellénk szegődött még Gyulay Esztert, így lettünk négyen. Végül is amit debütáló előadásnak szerettünk volna, nem jött létre, de egyszer eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk a Caligula helytartóját – nagyon régen foglalkoztatott a darab. Mivel mindent formában gondolok el, kitaláltam, hogy legyen a csapat neve a Vádli, készítettünk hozzá logót is – szerintem nagyon szép, a rhodosi kolosszus lábát tekerik be pici emberkék. Megnéztük Szabó Márton grafikus barátommal, hogy mi a vádli latin neve (minden rendes grafikusnak van egy anatómiai atlasza otthon): „musculus soleus", ami napizmot jelent –, úgyhogy kitaláltam, hogy legyen az a mottónk – iskolában tanultam latint –: „Sic musculus soleus vollen", vagyis „Ahogy a gázlóizmom akarja". Végül is ezért született a Caligula helytartója: mert ezt akarta a gázlóizmom.

Miért gondoltad, vagy gondoltátok, hogy érdemes most elővenni a Caligula helytartóját vagy a Képmutatók cselszövését?
SzR: Én akartam mindkettőt. A Caligulánál úgy éreztem, hogy az amiben élünk, valamilyen módon kapcsolódik a műhöz. Számomra arról szól a darab – és erről próbált szólni az előadás is –, hogy mit csinál veled a hatalom – mindegy, hogy van-e diktatúra vagy nincs, a fontos az, hogyan torzítja el az embert. Az érdekelt, hogy egy személyiségben milyen változást okoz az, hogy valaki az emberek élete felett rendelkezhet. Foglalkoztat például, hogy mit okozott Churchillnek az a döntése, hogy ott kellett hagynia tízezer katonát a francia parton. Ha köztük lett volna mondjuk a fia, akkor lehet, hogy másképp dönt? A hatalom működése izgat, és az, hogy ezen belül hogyan működik a színház, például ki van-e kiszolgáltatva neki. Ez – úgy tűnik – egyre inkább így van, egyre szarabb lesz a helyzetünk – és ez nem csak gazdasági kérdés. Hanem annak a kérdése, hogy egy rossz gazdasági helyzetben mi az, amit először elengedsz politikusként, vagy olyan emberként, aki dönthet mások életéről. Azt fogod elengedni, ami számodra fölösleges.

Az interjú teljes terjedelmében a 7óra7.hu-n olvasható >>