Kölcsönzött szavakkal vagdalkozók

Egyszerre szimbolikus és valóságos az az isten háta mögötti bányavidék, ahol Székely Csaba azonos című trilógiája játszódik. Tabutémákat boncolgat és szembenézésre késztet a stilizált Erdély-képpel. Mindezt groteszk humorba ágyazva teszi, az élő, illetve az általa megalkotott nyelv ötvözésével. A nagy sikerű trilógia harmadik darabja, a Bányavíz Szkéné Színház-béli ősbemutatója alkalmából beszélgettünk a szerzővel.

A Bányavidék-trilógiával erőteljesen szembemegy az édes Erdély-mítosznak, amelynek hatalmas kultusza lett Magyarországon. Mindennél beszédesebb, ahogy a Bányavakságban a Welcome to Transylvania (Üdvözöljük Erdélyben) felirat alatt egymás torkának esnek.
Ez csak egy játékos szurkálódás Magyarország felé: ha olyan eszményinek gondoljátok, gyertek, nézzétek meg, mi a valóság. Tényleg nagyon szép Erdély, szép napokat lehet ott eltölteni. De hát éppúgy van borzalom, szenvedés, a gyönyörű hegyek alatt az egyáltalán nem gyönyörű nyomor. Egyesek megtalálják a kivezető utat, látunk épülő emeletes házakat is, de nem ez az általános.

Miben látja a „vissza a múltba” ideológia iránti fogékonyság veszélyét?
Az Erdély felé fordulás egyre nyilvánvalóbban a haszonszerzésről szól. A kebelbaráti szeretet mögött olcsó politikai stratégiák állnak. Ez eléggé visszataszító.

Amire csak rásegít a nacionalizmus. A Bányavakság kulcsjelenetében az erdélyi polgármester és a román rendőr egymásra olvassák a történelmi sérelmeiket a Római Birodalomig visszamenően.
Mindkét népben vannak kibeszéletlen dolgok, amelyek belül bugyognak, és olykor felszínre törnek. Ilyen kitörés volt a marosvásárhelyi pogrom 1990-ben, amit hosszú elfojtás előzött meg. Mindhárom darab picit terápia jellegű: arra invitál, hogy beszéljük meg a dolgainkat. Azáltal, hogy ezek a dolgok kimondódnak, a meg nem írt happy end helyett mégis lesz valami felszabadulás, megtisztulás.

Az interjú teljes terjedelmében a Vasárnapi Hírekben olvasható....